Itt az ideje elkezdeni átnézni a cserepeket, kiválasztani azokat a növényeket melyeket át akarunk ültetni.
Az esetek túlnyomó többségében mindannyiunknál akad megfelelő méretű cserép, de ha nem, már március elején elkezdik feltölteni a Kertészeti Árudákat és a Gazdaboltokat is Én ilyen helyeken szoktam vásárolni.
Célszerű gondoskodni a megfelelő mennyiségű és minőségű virágföldről is. Én az általános illetve a "savanyú" földeket szoktam használni, laza szerkezetű, jól eldolgozhatót, amihez perlitet is adagolok..
Ahogy a nappalok hosszabbodnak,úgy kezdenek a növények hajtani, szinte tapinthatóvá válik az élet pezsdülése a télikertben. ( A télikertem tulajdonképpen egy jó nagy ablak párral rendelkező előtér, ahol 10-14 C fok van).
Miután a fenti kellékekről gondoskodtam, el is kezdem az átültetéseket. Tanulva az előző évekből, a Tavasz egyik napról a másikra szakad a nyakunkba, és akkor kapkodhatunk össze-vissza. Azokban az években amikor megvártam a március, mondván akkor van tavasz, se a dézsás növények nem voltak felkészítve kellőképpen, se a kert, az elkövetkező nyári időszakra mert minden munka összetorlódott.
Fontosnak tartom, nem csak szép, egészséges növényekkel körülvenni magunkat, hanem azok "csomagolására" is odafigyelni.
Én például pár éve mindent megpróbálok fehér cserepekbe ültetni, mivel a ház fehér, és a terasz párkány felé néző része egészen sötét bordó.
Így jól érvényesül a zöld lomb, a fehér cserepekben. A legegyszerűbbeket szoktam venni, könnyű pótolni, ha szükséges, és elfogadható áron lehet hozzájutni.
Sokan kaspókat használnak, hogy ne látszódjon az egyszerű kertészeti ültetőcserép. Én nem vagyok híve a kaspóknak több okból.: Először is egy nagy állomány kaspóba rakása bődületes pénzbe kerülne, és ha szükséges még egyszer, nem fogsz kapni ugyan olyat.
Másodszor akinek nagy állománya van, (sőt szerintem azok sem akiknek 2-3 növénynél több van) nem fogják naponta -talán többször is locsolás után minden egyes cserepet kiemelni a kaspóból és megnézni van-e benne pangó víz,és kiönteni ha van.
Harmadszor, szerintem a növénynek kell a fő díszítő értékkel rendelkezni, és nem a "csomagolásának".
Ajánlom, hogy vegyük elő a tavalyi évi "tapasztalatok" jegyzeteinket, és már most kezdjük el megtervezni, melyik növénynek hol legyen a helye nyáron.
Figyelembe kell venni a szél irányt, ( honnan szoktak lerepülni a cserepek), mikor és meddig süt a nap adott helyre, illetve az elkövetkezendő időszakban várhatóan milyen magas és terebélyes lesz az a növény, el fog-e ott férni.
Remélem Ti tavaszi készülődésekhez is segítséget nyújtottak a fenti gondolatok.
Jó munkát mindannyiunknak!
.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése